2010/7-8
Mit szól az IMF-kormány tárgyalások megszakításához?
Kétharmados támogatottsága van Orbán Viktornak, és a Fidesz-KDNP-nek a Nézőpont Intézet szerdán közzétett felmérése szerint. A leginkább elutasított párt az MSZP; az emberek 41 százaléka nem szavazna a szocialista pártra.
A miniszterelnök nem szeretné, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el. Orbán Viktor ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta, ahol arról is szólt: nem híve népszavazásnak az új alkotmány kérdésében.
Október 3-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját csütörtökön hozott határozatában Sólyom László államfő.
A volt köztársasági elnököt havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű juttatás illeti meg. Sólyom László köztársasági elnök államfői mandátuma 2010. augusztus 5-én éjfélkor jár le.
Piac és Profit Kiadó Kft. © 1998-2010 Minden jog fenntartva