2010/3
Ön szerint mi a legfontosabb teendője az új kormánynak?
A bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben a GDP 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Nincs olyan ország, ahol a nyugdíjmodell ne szorulna módosításra, többek között a válság miatt is, a legújabb OECD-nyugdíjkörkép szerint. A változtatásokat nézve zajos forradalom helyett azonban legfeljebb csendes fejlődésről lehet beszélni.
Rekordmennyiségű eladatlan lakás a budapesti újlakás-piacon, csökkenésből inkább stagnálásba váltó árak, szigorodó hitelezési feltételek, mérséklődő illetékterhek miatt minimálisan bővülő forgalom - ez várható idán az Otthon Centrum szerint.
A Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői budapesti fórumán az euró bevezetésének időpontjára "nem tudott kezet adni"; ígérte, a családon belüli öröklésnél "szabad vagyon áthárítást" vezetnek be.
Piac és Profit Kiadó Kft. © 1998-2010 Minden jog fenntartva